Makai Rozália

Először is arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy miért december 25-én ünnepeljük Isten emberré lett Fiának születésnapját. A Bibliában egyetlen időpontot sem találunk, amely támpontot adna az Úr születésnapjának megállapításához. Semmiképpen sem lehet azonban december 25!

Az évnek ebben a szakában a nyájakat nem legeltették a Betlehem körüli mezőkön, ahhoz túlságosan hideg volt. Palesztina éghajlata természetesen más, mint a miénk. Decembertől februárig azonban ott is hideg van. A nyájakat általában legkésőbb október végén behajtják a legelőkről, és istállóban telelnek át.

A híres Joseph Mede hosszú, gondos kutatómunka után kijelentette:

"A népszámlálás miatt Krisztus születésekor minden asszonynak és minden gyermeknek abba a városba kellett mennie, amilyen illetőségű volt, bár sokaknak hosszú utat kellett megtenniük. A tél közepén azonban, egy ilyen út túlságosan nehéz volt, csecsemőkkel utazó asszonyok és gyermekek számára.

Jézus nem születhetett tehát a tél derekán. Születésekor a pásztorok a mezőn tartózkodtak, a nyájakat őrizték, ami télen lehetetlen volt. És ha valaki úgy gondolná, hogy a tél az évnek ebben a szakában ezen a vidéken nem kemény, annak jussanak eszébe Jézus szavai: "Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök." (Máté 24:20) Ha pedig a tél ilyen kellemetlen időszak a menekülésben, nem tételezhetjük fel, hogy a pásztorok nyájaikkal kint tartózkodnak a mezőn, és hogy asszonyok és gyerekek hosszú, fáradságos úton voltak."

Fontos az a tény is, hogy a 3. évszázadig a keresztyén egyházban nem ünnepelték a karácsonyt, ez a szokás csak a 4. évszázadban kezdett elterjedni.
Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: "Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt)."
Tertullianus egyházatya a 3. században ezt írja: "A zsidóknak a Szent Szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt."

Majd így folytatja: "Szombatjaitokat - olvashatjuk - , újholdjaitokat és szertartásaitokat gyűlöli az én Lelkem. Mi azonban, akiknek a szombatok újholdak és az egykor Istennek tetsző napok semmit sem számítanak, szaturnáliákat (december 25-ét), Janus-ünnepeket (újév), téli napfordulókat és matronáliákat ünnepelünk. Ajándékok áradata érkezik, és az újévi pénz csakúgy csörög, mindenütt a játékok és lakomák zaja hallatszik. A pogány hit mégis csak jobban bánik híveivel, egyetlen keresztyén ünnepet sem vesz igénybe a maga számára. A pogányok sem az Úr napján (vasárnap), sem pünkösdkor nem ünnepelnének velünk, még ha tudnának is róla, mert attól tartanának, hogy keresztyénnek néznék őket. Mi azonban nem szégyelljük, ha bennünket pogányoknak neveznek."

 
Miként történhetett, hogy a karácsony december 25-ei megünneplése a keleti egyház tiltakozása ellenére bekövetkezett?

A válasz épp annyira lesújtó, mint amennyire jellemző. A pogányok már jóval a keresztyénség megjelenése előtt megünnepelték ezt a napot, mégpedig a babiloni királynő fia születésének tiszteletére.

Egyiptomban Isisnek, az egyiptomi "Ég Királynőjének" fia a téli napforduló körül született. Annak a napnak a tulajdonképpeni neve, amelyen a karácsony nálunk meghonosult, a "Yul-nap", ami bizonyitja babiloni eredetét. "Yul" a gyermek vagy kisgyermek káldeus neve. A pogány világban széltében- hosszában megülték ezt a születési ünnepet. Mindig azt hitték, hogy a december 25. ünnepe pusztán csillagászati jellegű. A Nap győzelmét jelképezte a legrövidebb nap (invictus sol = legyőzhetetlen Nap) fölött. Emellett azonban még egy sokkal jelentősebb hátteréről van szó, mégpedig Nimródnak, a "nagy szabadítónak" a születésnapjáról.

Babilonban a Napot, ahol az egyébként is az imádat tárgya volt ezen az ünnepnapon főleg nem mint világító égitestet imádták, hanem mint testté lett istent. A babiloni vallás szerves részét képezte, hogy a Nap vagy "Baál" (Nimród) a nagy isten. A pogány Rómában Saturnus ünnepének nevezték. Az a mód is világosan mutatja eredetét, ahogy a szaturnáliákat Rómában ünnepelték.
Caligula a hírhedt keresztyén üldöző elrendelte, hogy a szaturnáliákat öt napig kell tartaniuk. A féktelenség és kicsapongás napirenden volt. Ez idő alatt a rabszolgák szabadok voltak, uraik ellen mindent megengedhettek maguknak. A szaturnáliák nagy kicsapongásaikkal megfelelnek Bacchusz nagy ivászattal egybekötött ünnepének, amelyet Babilonban Thebet (december) hónapjában tartottak. "Szokásban volt, írja Beresus, hogy az urak öt napon keresztül engedelmességgel tartoznak rabszolgáiknak; a házban az egyik rabszolga parancsolt, és bíborba öltözött akár egy király."

Hogy a december 25-ét az egyház elismerte a karácsony ünnepének, annak első jelét 354-ben a Philokalianus-naptárban találjuk. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-ét már 366-ban az Úr születésnapjaként állapította meg. A jeruzsálemi egyház ezzel szemben január 6-án ünnepelte Jézus születését és megkeresztelését.

 

JERUZSÁLEM

Jeruzsálem püspöke, Cirill, megkérdezte Juliust, Róma püspökét a pontos dátum felől. Julius válaszként egy számítást küldött el, amely december 25-e mellett szólt. A jeruzsálemi egyház egészen 549-ig vagy talán még tovább is ellenállt ennek a föltételezésnek, amikor is ragaszkodott a január 6-ához.
Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-éhez az alkalmazkodás taktikájában rejlett, vagyis össze akarták olvasztani a szaturnáliák és brumáliák pogány ünnepét Jézus születésnapjának keresztyén ünnepével épp úgy, ahogy az a Madonnával és a gyermekkel stb. történt.
Jézus születésnapját összekapcsolták december 25-ével, hogy a keresztyénné lett pogányokat ne fosszák meg régóta megszokott ünnepeiktől.
A Kelet keresztyén igehirdetői tiltakoztak e nyilvánvaló felszínesség ellen, amellyel az Úr születésnapját ünnepelték, míg a mezopotámiai keresztyének nyugati testvéreiket bálványimádással és napimádattal vádolták!
A karácsony december 25-ei megünneplése azonban nemsokára a római egyház szerves része lett.
Ezt az ünnepet még a reformáció sem tudta megtisztítani babiloni elemeitől. Máriát tisztelni és szeretni szabad, sőt illik, de nem szabad hozzá imádkozni, beszélni. Nem Mária a Megváltó.

 
A Megváltó Jézus Krisztus, a Messiás.

"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is az Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében." (1Timóteus 2:5-6)
"8. Tele van az ország bálványokkal, kezeik csinálmánya előtt borulnak le, amit ujjaikkal csináltak. Ezért meg kell hajolnia az embernek, meg kell alázkodnia a halandónak, és te nem bocsátasz meg nekik. 12. Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de megalázott lesz; 17. Porba hajtja az ember büszkeségét, és megalázza a halandók nagyságát. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon. 18. A bálványok pedig semmivé lesznek egészen." (Ézsaiás 2:8; 12; 17-18)
"Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened (Megj. bálványod) rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot, azoknak képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat. Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!" (2Móz 20:2-7)
Ami nincs a Bibliában pontosan kijelentve az az üdvösségünk szempontjából nem lényeges. Fontos a megtérés és az újjászületés.